Inlay-k (Betétek)

 
 
 
 
Az inlay, más szóval betét egy fajta „tömés”, amely a hiányzó fogszövetet pótolja, helyreállítva annak anatómiai formáját, funkcióját, illetve a rágóképességet. Abban az esetben célszerű készíteni, mikor a fogszuvasodás, a fogfelszín két vagy több részére kiterjedt, illetve az eltávolításra kerülő tömés melletti szuvasodás érinti a fog egy vagy két, a szomszédos foggal érintkező felszínét. Abszolút indikált a régi, nagy kiterjedésű amalgám tömés helyettesítésére, vagy a csücskök pótlására, illetve fedésre gyökérkezelt fogaknál. Nagy előnyének tekinthető, hogy alkalmazásával a megmaradt fogmennyiség megmenthető, megtartható. Betétet készíthetünk még esztétikai indokkal (a rágófog elszíneződött, a fog struktúrája veleszületetten hibás), ha a fog alakilag nem megfelelő, ill. rágófunkciója nem kielégítő. A betéteket hiányzó fogak úgymond pótlására is használhatjuk. Ebben az esetben a pótfogat a hiányt határoló szomszédos fogakban lévő betétek tartják ( ún. inlay-jel elhorgonyzott hidak).
 
Kerámia inlay
 
Kerámiák: többféle anyagból és technológiával készülhet kerámia inlay.
 
Hagyományos kerámia: Igen esztétikus, szép pótlás, transzparensebb, mint a BelleGlass vagy Gradia, de a fizikai tulajdonságai kedvezőtlenebbek. Sokkal rigidebb, törékenyebb, igen kemény anyag. Sokszor igénybe veszi a fogat.
Ha vékony, könnyen elpattan, ezért sok foganyag feláldozásával jár, sokszor ép foganyagéval, hogy megfelelő vastagsága legyen a törés elkerülése érdekében.
 
Préselt kerámia: Igen kemény, kevésbé törékeny, mint a hagyományos kerámia, de megfelelő vastagság szükséges hozzá. Hátránya még, hogy egy tömbből történik a préselése, tehát nem olyan jól tudja visszaadni a színeltéréseket egy fogon belül.
 
Galván aranyra égetett kerámia inlay: az alapját egy vékony galvanizált arany réteg képezi, mely a technológiából adódóan igen pontos. Erre égetik rá a porcelán réteget, mely adja a tulajdonképpeni formáját a betétnek. Hátránya, hogy az arany szél kilátszódik a kerámia alól, tehát a betét szélén egy vékony aranyszél látszik, ami biztosítja az igen jó zárását az inlaynek. Másik hátránya is pusztán esztétikai, mivel az arany sárga színe kicsit befolyásolja a betét színét, főképpen azokon a helyeken, ahol vékony rajta a kerámia.

A kerámia betét készítésének menete

Az első alkalommal érzéstelenítést követően a fogat, melybe a betét készül, megfelelő alakú előfúrók segítségével a fogorvos kialakítja az inlay- üreget. Erről a kavitásról és az antagonista fogazatról lenyomat készül, majd az üregbe ideiglenes tömés kerül behelyezésre, így a fog kevésbé érzékeny, míg elkészül az inlay.
A második alkalommal az ideiglenes tömés eltávolítását követően az inlay beragasztásra kerül. Kerámia betét esetén ez egy ragasztórendszerrel történik, melynek lényege a következő:
  • Az inlay megfelelő kondícionálása a ragasztáshoz
  • A fog előkészítése: 37%os ortofoszforsavval Bondréteg felvitele
  • A duálisan kötő- és fényre kötő- cement segítségével az inlay beragasztása Led-lámpával történő megvilágítással
  • Az inlay érintkezésének ellenőrzése az anatgonista fogazattal
  • Az inlay és a fog polírozása
 
 
 
Arany inlay

Az inlay, más szóval betét egy fajta „tömés”, amely a hiányzó fogszövetet pótolja, helyreállítva annak anatómiai formáját,funkcióját, illetve a rágóképességet.
Arany inlay-t azoknak a pácienseinknek ajánljuk, akik hosszú távú, igényes és tartós megoldást keresnek, kiváló minőségben akár 15-20 évre. A tökéletes szélzáródás (a betét illeszkedés a foghoz) a megfelelő rágóstabilitás, szájállóság, a baktériumtaszító képesség mindenképpen e betéttípus előnyeiként sorolhatók fel. Egyetlen hátrányaként említhető, hogy nem fogszínű, azonban felülete porcelánnal leplezhető.

Az arany betét készítésének menete

Az első alkalommal érzéstelenítést követően a fogat, melybe a betét készül, megfelelő alakú előfúrók segítségével a fogorvos kialakítja az inlay- üreget. Erről a kavitásról és az antagonista fogazatról lenyomat készül, majd az üregbe ideiglenes tömés kerül behelyezésre, így a fog kevésbé érzékeny, míg elkészül az inlay.
A második alkalommal az ideiglenes tömés eltávolítását követően az inlay beragasztásra kerül.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Centrum nyitvatartása
Hétfőtől-Péntekig:
7:00-19:00
Szombaton:
Előzetes telefonos
egyeztetés szükséges
 

8900 Zalaegerszeg
Zárda utca 15.
(A Kórház hátsó portájánál)
Telefon: +36 92 327 033

Online bejelentkezés